Főoldal
Főoldal

Szia, üdvözlünk a honlapunkon!

Köszönjük, hogy ellátogattál hozzánk. Ezen az oldalon videókat és képeket találsz rólunk és túráinkról. Inas és Rece közel harminc éve barátok. Bár régóta ismerjük egymást és vagyunk barátok, mégis az élet úgy hozta, hogy csak az elmúlt néhány évben kezdtünk együtt motorozni. Addig a barátság a közös összejöveteleken való találkozásokra korlátozódott. Aztán egy este hol másutt, mint a kocsmában 🙂 először csak viccesen említésre került Mongólia. Majd ahogy ez lenni szokott a viccelődésből komolyabbra váltottunk.

GS TOUR

Valamikor 2018-ban elhatároztuk, hogy elmotorozunk Mongóliába. Elkezdődött a felkészülés. Első körben tengernyi információt szereztünk be az internetről, a hosszú téli estéken nagyon sok YouTube videót néztünk meg azokról, akik már megjárták ezt az utat. Nem voltunk restek megkeresni ezeket a személyeket, és kivétel nélkül mindenki hihetetlen segítőkész volt. El sem tudjátok képzelni milyen pozitívan állt hozzánk bárki akitől segítséget, információt kértünk. A 2019-es évet szántuk arra, hogy kipróbáljuk mind magunkat, mind az addigra beszerzett felszereléseinket. Úgy gondolom, hogy megfelelő terepnek bizonyult a Theth hegység Albániában. Elképesztő szépség, érintetlen tájak és persze szinte járhatatlan hegyi utak. A főpróba egy nyolcvan kilométeres szakasz volt, amit ahogy a helyiek előre megmondták, két nap alatt tudtunk teljesíteni. Nyilván nem ez volt az egyetlen próbatétel, de ezt dedikáltan annak szántuk. Az albániai kiruccanásunkról találtok videót itt és a YouTubon egyaránt. Terveink szerint 2020 május 31.-én reggel 7.00-kor indultunk volna Mongóliba, de mint oly sok mindent, a járvány ezt is keresztbe húzta. Mást nem tehettünk ebben az évben, mint hogy az egyetlen még meg nem járt irányt, északot választottuk. Ha már észak, akkor nem lehetett más terv, mint annak a legvégéig elmenni, így született meg a Nordkapp túra. Erről egy tizennégy részes kisfilm sorozatot készítettünk, melyet szintén szíves figyelmedbe ajánlunk. A mongóliai túráról semmi esetre sem tettünk le, amikor lesz lehetőségünk azonnal indulunk. Egyelőre itt tartunk 2020 végén, hogy mi fog megvalósulni az álmainkból, azt csak az idő múlásával fogjuk megtudni de, hogy rajtunk nem múlik az biztos!
Az élet ismét felülírta a terveinket. Inas barátom 2021 január végén tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Arra amit érzek nincsenek szavak.

Rece

0 +
HATÁRÁTLÉPÉS​
0 +
LITER ÜZEMANYAG​
0 +
MEGTETT KM​
0 +
HELYSZIN​

Kövess minket

Főoldal

Facebook

Főoldal

Instagram

Főoldal

Youtube